A Mansory a világ egyik legnagyobb tuning és átalakító cége, mely a legexkluzívabb luxusautókat teszi teljesen egyedivé. A német vállalat szép múltra tekinthet vissza, hisz minden egyes munkájukban tisztán látszik a szakértelem és a minőség.
A Linea Vincero d’Oro már a második Veyron, amit a Mansory átalakít, de nincs is ezzel semmi baj, hisz érik a dolgukat. A tavaly év végén bemutatott Vincero szintén lélegzetelállító, viszont ha a fényűzést nézzük a Linea d’Oro lazán lepipálja. A motortuninggal így már nem kellett különösen foglalkozni, pillanatok alatt 1107 lóerőre húzták a Bugattit, csak úgy, mint a Vincero esetében. A megjelenés már más történet, mivel a kaszni alapos munkálatokon esett át. A forma annyiban változott, hogy az első kerékjárat íveit kiszélesítették, valamint rövidebb lett a gépháztető. A Veyron új küszöböket, első kötényt és hűtőrácsot kapott, amik gyönyörűre sikerültek.
Mansory Veyron Vincero
A legnagyobb húzás, mégis a karbon borítás, ami az autó egész felületét érinti. Bizony - a Mansory nem tétovázott – az egész kasznit behúzták szánszálas műanyaggal. A szakképzett dizájnereknek hála a fekete és az arany kiváló színkombinációja jött létre, ami az autót felejthetetlenné teszi. Elsőre talán kicsit sok az arany, sőt kissé giccsesnek hat, de jól megnézve a részleteket mestermunka! Az autó belsejében sem spóroltak a csillogással, mivel arany és LED-ek is vannak bőségesen. Talán a kárpitnál kellett volna egy picit finomabban bánni a nemesfém hatású műanyaggal, ami lehet finomított volna az amúgy csilli-villi összképen. Mindent egybevetve a Linea d'Oro garantáltan a világ legegyedibb Veyron-ja, azt pedig, hogy a legszebb-e, döntsétek el Ti!