VERDÁK  Anto Marden, Hong Kong egyik üzletembere büszkélkedhet ezzel a vízi cirkálóval. No és persze azok a vendégek,... |  A tavalyi i8-as modell szolgált alapul az új koncepció megalkotásában, mellyel a vállalat továbbviszi a... |
| |
 | A Dél-Kaliforniai Tavaszi Fesztivál adott otthont a Dodge Challenger Rallye Redline leleplezésének. A modell alapjául a Challenger SXT Plus szolgált, így teljesen érthető, hogy miért rendelkezik ugyan azzal a 3,6 literes, 305 lóerős,... |
| |
 | A félreértések elkerülése végett már az elején tisztázzuk, hogy ez nem az a fajta dízel motorkerékpár. Ugyanis, ez a kétkerekű a Ducati cég Monster 1100 EVO motorjából és a jól ismert Diesel divatcég vezető stylistjának,
|
| |
 | A Lamborghini bemutatta legújabb szuper sportkocsiját, az Aventador J Roadstert, ami a Genfi Autószalonon kellő feltűnést keltett a Ferrari F12 Berlinettája mellett. A legjellegzetesebb jellemvonása talán a tető hiánya, valamint a... |
| |
 | Aki még emlékszik a kompakt egyterű néven ismert Mercedes-Benz A-osztályra, akkor biztosan tudja azt is, hogy a korábbi generációs modellek nem voltak igazán izgalmasak. Azonban 2012-re mindez megváltozott, hiszen az új A-osztály teljes... |
| |
 | Az elektromos gördeszka fogalma nem új keletű, mert a „Fiik Gördeszka” már régóta kapható, kézi távirányítóval. A Zboard kitalálásakor ennél is tovább mentek, ugyanis ez egy teljesen "kéz nélküli" elektromos gördeszka.
|
| |
 | Igen, ez gyönyörű, de ezt eddig is tudtuk, hiszen egy Ferrariról van szó. Amit viszont nem tudtunk, hogy ez a valaha gyártott leggyorsabb Ferrari.
|
| |
 | A BMW megjelentette az első hivatalos képeket és természetesen néhány fontosabb adatot is közölt a legújabb M6-os modellről, amely kupé és kabrió változatban kerül majd forgalomba.
|
| |
 | Aki olyan bringára vágyik, amelynek a súlya alig haladja meg az 1 kg-t (!), annak nem kell tovább keresgélnie. A Delta 7 Arantix hegyi kerékpárnál ugyanis aligha találunk könnyebbet.
|
|
|