Pontozással nyert Wladimir Klitschko a WBO, IBF, IBO és WBA nehézsúlyú címegyesítő világbajnoki összecsapáson David Haye ellen. A 12 menetes mérkőzés végeztével a pontozóbírók egyhangú döntéssel szavazták meg az ukrán klasszist az összecsapás győztesének –írja a Profiboksz.hu.
Amennyire nehéz volt a mérkőzést tető alá hozni, annyira vontatottan érkezett meg a szorítóba a WBA címvédő David Haye, ugyanis az angol bunyós 10-15 perces késéssel kezdte meg bevonulást, és ezzel még inkább fokozta az amúgy is feszült légkört. A találkozó végül fél 12 előtt pár perccel elkezdődött, és ahogy várható volt, Klitschko azonnal kezdeményezőként lépett fel. Az ukrán világbajnok magasan tartott jobb kézzel és előre nyújtott ballal igyekezett teregetni Haye-t, aki folyamatos mozgással, elhajlásos védekezéssel, valamint szórványos, távolról indított beugrásos akciókkal próbálta elérni magasabb, hosszabb karú ellenfelét. Az iménti forgatókönyvet gyakorlatilag rá lehetett volna húzni a teljes mérkőzésre, de azért természetesen nem volt ilyen egyszerű a történet.
Ami a mérkőzés elején szembetűnő volt, hogy ugyan Klitschko ment előre és dominált, de a korábban precízen működő és időnként meccseket is eldöntő balegyenes csak nem akart igazán célba érni, legalábbis a mérkőzés közepéig. Haye ügyesen húzta ki a fejét az említett egyenesekből, és időnként jól ugrott be, de mivel nem tudta/merte a teljes súlyát beleadni ezekbe az akciókba illetve félve attól, hogy Klitschko megkontrázza, vagy keresztbe veri, gyorsan kilépett a számára veszélyes ütőtávból.

Klitschko egészen a 6. menetig nem találta a megfelelő ritmust és kissé görcsösnek is látszott, vagy ha megfordítjuk, akkor Haye (leengedett kezekkel) jól mozgott riválisa ütőtávjának határán. Haye védekezése meglepően jó volt, de az gyorsan világossá vált, hogy ha nem talál többet, akkor pontozással nem lesz reális esélye a győzelemre. Az említett 6. felvonásban Klitschko bal szeme alatt felrepedt a bőr, de az első blikkre rondának tűnő sérült a szünetben hírnevéhez méltóan olyan precízen lekezelte Jacob „Stitch” Duran cutman, hogy az a későbbiekben már semmilyen gondot nem okozott az IBF, WBO, IBO címvédő ukrán bunyósnak, akit viszont kisebb meglepetésre a 7. menetben sorozatos fogásért, lökésekért pontlevonással sújtott az előzetesen - Haye részéről - sokat támadott Genaro Rodriquez mérkőzésvezető.
A következő váratlan eseményre a 11. menetben került sor, amikor Rodriquez rászámolt a sokadszorra padlóra kerülő Haye-re (a visszajátszások alapján kiderült, hogy nem ütéstől esett el az angol öklöző). A 12., záró menetben Haye még tett egy kísérletet arra, hogy kiüsse az egyre többet fogó és birkózó Klitschkot, de végül a pontozókra maradt a feszült, és nagy taktikai csatát hozó mérkőzés eldöntése. A három bíró végül egyhangúan (Michael Pernick: 118-108, Adalaide Byrd: 117-109, Stanley Christodoulou: 116-110) Kitschkót látta jobbnak, aki ezzel az IBF, WBO, IBO címek mellé begyűjtötte a WBA övét is, ezzel pedig a két Klitschko testvér kezébe került mind a négy nagy szervezet (WBC, WBO, WBA, IBF) világbajnoki címei, Haye pedig 2004 szeptembere után ismét vesztesen hagyta el a kötélnégyszöget.